Címszavakban

2012 január 28 Szóljon hozzá most!

Kiesett a tömés a fogamból. Másik irodába költöztem. Kirúgtam egy embert. Tegnap estig a bérszámfejtéssel kinlódtam. Ma már hajnalban ébren voltam. Egyedül voltam egész nap. Megint Tamásra gondolok, többet mint szabadna. 30 év sok? Újrainstalláltam a gépemet. Éhes vagyok. Ennyi.

Kategóriák:ez meg az

Frissen

2012 január 26 Szóljon hozzá most!

Tudtam, hogy a mára volt megbeszélve, de annyi nyűg van ezen a héten, hogy teljesen ki is ment a fejemből. Aztán váratlanul belépett, bennem meg megállt az ütő egy pillanatra: szemtelenül fiatal, szőke haj, gyönyörű kék szem… és igazán jól volt öltözve, ráadásul mosolygott is. (Non plus ultra: a kedvenc keresztnevemet viseli.) Megbeszéltünk mindent, amit kellett, aztán elküldtem egy másik irodába… nem lenne a legjobb, ha egy légtérben lennénk…. képtelen lennék koncentrálni bármire is. Viszont nyár végéig nálunk marad, tehát az eyecandy faktor addig kipipálva. Legnagyobb örömömre.

Kategóriák:ez meg az

Hangulati elemek

2012 január 24 Szóljon hozzá most!

Ma délelőttre jutottam odáig, hogy üvöltöztem a beosztottal és egyértelművé tettem, hogyan és mikor fog távozni a cégtől. Békés ember vagyok, kerülöm a konfliktusokat… de ma nagyon betett nekem pár dolog. Azt hiszem, pár ember megérett a cserére.

Kategóriák:felrobbanok

Ömlesztve

2012 január 20 Szóljon hozzá most!

Nem jelzett nekem. Gonosz blogmotor! Azért most válaszoltam, ezer bocsánat.

Tegnap 10 perc volt mire a boltban kiszolgáltak. A pénztáros meg nem volt hajlandó köszönni. Nem nagyon értem, miért.

Titkárnőcsaj szerint erélyes vagyok és meggyőző, meg önbizalmas. Ezt én nem annyira veszem észre.

Most pedig köd van, meg fejfájás, meg unalom, meg hideg, meg egyedül ülök az irodában és nem ízlett az ebéd és távol van még a négy óra és nincs kedvem teát főzni. Kábé.

Kategóriák:ez meg az

Vagy nem vannak.

2012 január 18 Szóljon hozzá most!

Nem mondom, hogy nyugodt voltam. Végül is bepereltek. Alig aludtam éjszaka, aztán reggel rohantam a bíróságra, hogy időben odaérjek. Aztán… elhalasztották. “Ez most jó.”- gondoltam, de a második gondolatom rögtön az volt, hogy ami késik, nem múlik. Lesz új tárgyalás, minden bizonnyal. Hacsak nem sikerül egy peren kívüli egyezséggel megoldani a dolgot. Az ügyvédet ráállítottam, aztán lesz, ami lesz.

Kategóriák:én magam

Mik vannak!

2012 január 17 2 hozzászólás

Beidéztek. Holnapra. Reggel a bíróságon kezdek. Hurrá.

Kategóriák:felrobbanok

Csend(?)élet

2012 január 14 Szóljon hozzá most!

Egy emelettel lejjebb: a pasas (vagy a nője) folyamatosan csapkodja az ajtót, remegnek a falak tőle. Közben a gyerekük üvölt. A felettem lakó próbálkozik, de a pasas némi arcátrendezést ígért be neki. Ki akarják hívni a rendőröket. Nálam közben David Gilmour szól (“Blue”, utána “Then I close my eyes”) és kinyitottam egy üveg bort…. minden szürreális. És közben már a holnapon jár minden gondolatom … a hiábavaló mosolyon, a kávén, amit majd nekem fog főzni, és a semmin, ami utána fog történni. Ehhez most tényleg passzol a zene.

Kategóriák:a világ, én magam, Barátok

Megint

2012 január 13 Szóljon hozzá most!

Érdekes nap. Hozott egy nagy adag pozitív csalódást. A többi pedig nem számít. Most kibontok egy üveg jó régi whiskyt. A többi tényleg nem számít.

 

Kategóriák:én magam, Barátok

Tamás

2012 január 9 Szóljon hozzá most!

Hát ez… mondhatom, hogy nem volt sikeres… Karácsony és némi józan gondolkodás után nemet mondtam magamban is az egész homályos és katasztrófának ígérkező próbálkozásra. És ezzel az elhatározással nagyon jól el is voltam. Aztán jött a vasárnap és minden józanság ellenére megint ott voltam, hogy … De ki tud ellenállni, ha rá mosolyog egy röpke pillanatra? És megkérdezte halkan, hogy maradok-e még a többiekkel legalább egy kávé erejéig. Aztán eltűnt a csigalépcsőn… én pedig maradtam. Mentségemre legyen mondva, hogy a kávé jó volt. Ő mindig jó kávét főz. De ott akkor annyiban is maradt minden… És én ettől mászok a falra. Ha visszavonulót fújok, akkor jön a mosoly, az apró kérdések… maga az ártatlanság. Amikor pedig ott lennék, akkor … nos akkor már nem vagyok érdekes. De… hogy szakadna rá! Én vagy mindent akarok, vagy hagyjunk mindent! Nem érem be távoli, kósza és meghatározhatatlan sorsú érzésekkel!

Aztán nem rá, hanem rám szakadt minden, de legfőképp rengeteg munka ma. Ki sem látszottam a táblázatokból, kalkulációkból, modellszámításokból. Végül is havi 13 milliót kell valahogy letennem az asztalra. Ettől minden feledésbe merült a vasárnapról.Csak most tört ki belőlem, hogy leültem egy üveg bor mellé… és élveztem volna a csendes estét, a Pink Floyd-ot. És mire a pontot odatettem a mondat végére, már azon aggódtam, hogy majd elolvassa a blogomat és jól megsértődik… esetleg, mert teljesen félreismertem. Mindez annak ellenére, hogy soha nem olvas blogot. Holnapra majd elmúlik… talán… Soha nem akarok szerelmes lenni!

De a bor legalább finom volt.

Kategóriák:én magam

Céges mobil

2012 január 5 Szóljon hozzá most!

Vesztemre vodás a céges mobil flotta. Harmadik napja nincs internet a telefonomon “műszaki okok” miatt. Az ügyfélszolgálat semmit nem tud mondani, csak egy “elnézés”-ig jutottak. Másodszor szívatnak meg… Soha nem volt ilyen problémám a másik két szolgáltatónál.

Amúgy tennék is rá nagy ívben, ha nem az üzleti levelezésemhez nem tudnék így hozzáférni. De így egy nagy szopás az egész.

Kategóriák:felrobbanok
Follow

Get every new post delivered to your Inbox.